2017. november 24., péntek

Tölgyesi Lívia: Bükki bűbájosok

Könyvajánló

Ezt a könyvet jó kézbe venni, olyan szép és igényes, a kemény borítójával és zöld betűivel.
Amivel azonnal a szívembe lopta magát,  hogy olyan szavakkal találkoztam, mint odagaloppírozott , gyömöszkölt, diskurált és még sorolhatnám.
Aki nem ismeri ezeket a kevésbé használt szavakat, tájékozódhat az oldalak alján a láb( ill. bagoly) jegyzetekben.
A történet egy 13 éves lány Borsika és 7 éves öccse Bendi kalandjairól szól.
A gyerekek a nagymamánál Máminál a Bükk fennsík széli házikóban nyaralnak.
A vörös loboncú Mámi nem egy mindennapi nagymama, hanem egy boszorkánydinasztia leszármazottja.
A kalandok már az utazás alatt megkezdődnek.
Borsika is örökölte a Mámi képességét, amit még nem igazán ért és ezért mindenféle kalandokba keveredik.
Bendi legszívesebben a labdájával játszik és igyekszik megtartani az ígéretét, amit az apjának tett, hogy megvédi a nővérét, de sokszor nem érti a történteket.
A Bükk erdeit sárkányok, boszorkányok, manók, tündérek és más varázslatos lények népesítik be.
Akik egy része láthatatlan, illetve csak a kiválasztottak számára látható.
A jó és a rossz harca egy mesevilágban, igen fordulatos, pergő események sodrában, szinte letehetetlen a könyv.
Vége jó, ha minden jó?
Még nincs vége, még maradtak elvarratlan szálak, ezek tovább bonyolítását még biztosan olvashatjuk egy következő könyvben.
 Ez a könyv eredetileg kis kamaszoknak íródott, de mindenkinek tudom ajánlani aki szereti a mesét a varázslatot és szeretne egy kikapcsolódni! Olvassunk magunk és gyermekeink örömére.
  

2017. november 10., péntek

Ajtók

Voltam az ajtók felavatásánál vagy megnyitásánál a Szabadság téren a Közös Halmaz és az Elven Emlékmű rendezésében.
A rendezvény mondanivalója: "Nyissuk a múltra, hogy legyen jövőnk!"

Az ajtók mögött a XX századi magyar történelem sorsfordulót tekinthetjük meg.
A mondanivaló, hogy nem meggyőzni, hanem megérteni kell a más állásponton levő embereket.
Eddig azt hittem, azt gondoltam, hogy egy toleráns ember vagyok és most szembesültem, hogy ez nem teljesen így van. Amikor egymás mellé került Horthy Miklós meg Kádár János, mint a XX század meghatározó szereplői és nem, mint a jót és rosszat állítják szembe, hanem más megvilágításban.
Az egyik ajtó mögött a nagy Magyarországot ábrázoló matricás kocsikat, ill.. a tulajdonosait veszi górcső alá, hogy ki milyen inditatásból ragasztja fel és ezt ki hogyan gondol erre. Megmondom őszintén én eddig mindig bizalmatlanul tekintettem ilyen autókra, pedig talán sok esetben nem volt igazam, mert talán előfordulhat, hogy valaki nosztalgiából, büszkeségből vagy megszokásból ragasztja ki és nem valami revíziós  törekvésből. Egyszer én is tudtomon kívül, de én is részt vettem egy ilyen irredenta cselekvésben. Voltunk Erdélyben még valamikor a nyolcvanas évek végén, amikor visszafelé jöttünk akkor az autó elejére mi is kitűztük a fenyőágat, mert a többi autón is láttuk. Akkor még nem tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy ha nem adják vissza Erdély akkor majd szálanként, áganként hozzuk vissza.

Szembe állítják a kapitalizmust a szocializmussal, a demokráciát a diktatúrával. A rendszerváltás is szóba kerül. Minden ajtó mögött más téma.

Nagyon sok kép, téma szerepel. Mindenkinek látni kell! Olyan sok és tömény az anyag, hogy egy szuszra nem is lehet megemészteni. Még itt a Szabadságtéren még láthatók.

Ott voltam és még tervezem, hogy még egyszer végignézem. Ezek az ajtók már több helyen megfordultak és nem tudom innen hová mennek még, de mindenképpen érdemes megnézni!


2017. november 6., hétfő

Szeretünk olvasni?

Mi akik találkoztunk a Magvető Caféban egész biztosan szeretünk olvasni. Ez most új hely volt, de nagyon hangulatos és van lehetőség olvasni is a kávé mellett. Ha valaki nem hozott könyvet akkor válogathat a polcokon. Különösen esős , ködös időben nagyon jó hely!
Itt találkoztunk írók, olvasók és blogerek. 
A Halloween jegyében 12 elég vérfagyasztó kepékről írtuk egy rövid történetet fél óra alatt.
Igen horrorisztikus művek születtek.
Én olyat választottam ahol nem a vér folyik és ezért talán nem is volt vérfagyasztó.
( talán azért nem is kerül még fel az oldalra vagy talán azért, mer későn küldtem el? )
Most akkor ide viszont felteszem!

Itt az általam választott kép. Voltak bizonyos feltételek is!
Első szám első személy és párbeszéd
A 10 -es kép

Nem is félek?
Leszállt az este, már sötétedett.
Behúztam a függönyt és elhatároztam ma a boszorkányok éjszakáján ki se teszem a lábamat az utcára, nehogy valami kóbor boszorkánnyal vagy valami vámpírral akadjak össze.
Kedvenc fotelemben elfészkeltem magam, odakészítettem egy bögre teát és egy könyvet,
Egyszer csak valami nesz az ajtó felől.
"Jaj! Jaj! Csak nem megtaláltak a boszorkányok?'
Óvatosan az ajtóhoz mentem. Füleltem.
Megint motozás, halk kaparászás majd óvatos kopogás.
- Ki az? 
Torkomban a gombóc, megint kérdezem.
- Ki az? Boszorkány? Vámpír? Vagy valaki más?
Halk torok köszörülés. 
- Ne félj, nem akarlak bántani! Még farkas sem vagyok! Csak kicsit nyisd meg az ajtót!
Kinyitom az ajtót ameddig a lánc engedi.
Ekkor a nyílásban bekukucskál egy szál szegfű.
Kiakasztom a láncot. Kitárom az ajtót.
- Gyorsan! Gyorsan gyere amíg a nyomodba nem szegődik valami kóbor lélek!
- Mi történt veled, hogy alig akartál beengedni?
- Hát nem tudod? Ma van a boszorkányok éjszakája!
- Ha így van akkor ma itt maradok nálad és megvédelek mindenféle ártó szörnytől! 
- Az nagyon jó lesz! Azért látom nem csak virágot hoztál, hanem egy töklámpást is.
- Igen! Legyünk vidámak! Ha félsz ülj ide az ölembe!
- Már nem is félek annyira!
- Van még abból a finom borból? Tudod amit a múltkor is ittunk.
- Persze! Van még egy kis harapnivaló is.
- No, gyere ide!
Félelmem elmúlt és már csak a töklámpás világított.
A többit fedje az éjszaka!

2017. november 2., csütörtök

Székesfehérváron.

A családtörténeti egyesület találkozója most Székesfehérváron volt. Ez most más volt különbözött az eddigi találkozóktól, legalábbis amiken eddig részt vettem, eddig mindig olyan helyen tartottuk ahol voltak német leszármazottak.A helyi hagyomány őrzök mindig köszöntöttek és kis műsorral is kedveskedtek. Itt most ilyen nem volt. Székesfehérváron úgy látszik már nincs ilyen, a polgármester csak üzent, mert bokros teendő miatt nem tudott részt venni.
  Az első előadónk, mesélőnk Sebő Ferenc Kossuth díjas énekes, gitáros, tekerőlantos és dalszerző, népzenekutató, a hazai hangszeres népzenei táncmozgalom egyik elindítója.
Az ősei között mind apai és anyai ágon is vannak német ősök, pl. Dietrich Nándor szűcsmester.
Mesélt a szüleiről, az édesapja részt vett a második világháborúban. A szülei már ismerték egymást régebbről, de a háború meg a kitelepítés majdnem elsodorta őket egymástól és igen kalandos körülmények   között találkoztak újra és összeházasodtak. Mesélt a gyerekkoráról, a szülőknek sok gondja baja volt, de ő a nagymamával unokatestvérekkel mindebből semmit se tudott.
Népzenei kutatásai és előadásai alkalmából arról győződött meg, hogy létezik egységes Európa, közös a múltunk a történelmünk. Igazának bizonyítására még bemutatta, hogy egy dal mennyi változatban létezik és mindenki a saját mentalitásának, ízlésének megfelelően alakította.
Családi képeket is hozott. Nagyon sokáig még elhallgattuk volna.

  Másodiknak a Székesfehérvári Püspöki Levéltár igazgatója Dr Mózessy Gergely tartott előadást a családfakutatókat érdeklő anyagokról. A püspökség 1777- ben alapították, a veszprémi püspökségből vált ki, az évek folyamán több alkalommal változott a területe. Az eredeti anyakönyvek általában a plébániákon találhatók, de néhány alkalommal a levéltárba kerültek különböző okok miatt, a levéltárban általában a másodpéldányok találhatók.
Van azonban egy kimutatás amiben pontosan lehet tudni, hogy melyik anyakönyvet mikortól vezetik és hol található. A levéltárban levő 100 évnél régebbi anyakönyv szabadon kutatható.
A plébániákon lévőkre nem vonatkozik a levéltári törvény, mert nem kutatóhely, a püspök és plébános együttes engedélyével lehet kutatni de a plébános bármit tehet, mondhat.
1960 - ban a mormonok mikrofilmre rögzítették  az anyakönyveket, és üzleteltek az eredeti tulajdonos hozzájárulása nélkül. A jó hírhez való jog ami a halállal nem ér véget.
A levéltárban van még ami fontos lehet a családkutatás szempontjából, a lélek összeírások 1871 - ig, adóívek, kegyúri iratok, püspöki hivatali látogatás, családi letét, szemináriumi hallgatók, feltárt és digitalizált fotótár. Ami hozzáférhetetlen az a szentszéki iratanyag.
  Következő előadó Békefi Miklós a mormon anyagok digitalizálásról és az anyagok kutathatóságáról tartott előadást. 1894 - ben alakult a Genealógiai Társaság aminek az utódja a mai FamilySearch . Az adatokat 1938 - ban mikrofilmre kezdték a rögzítést. Ma már túlhaladott a mikrofilmre rögzítés és 1998 - ban megkezdték a digitalizálást., aminek az előnyei: - a hatékonyabb összegyűjtés, -könnyebb megőrzés és a  szélesebb kutathatóság. Magyarországon 13 Családtörténet Központ van, ahol szívesen segítenek és lehet csatlakozni az indexeléshez.
A távlati tervekben szerepel a teljes magyar fordítás, a szerződési korlátozások feloldása és a felvételi ívek összekapcsolása indexeltekkel.
Kónya Zsuzsa tartott még előadást az egyesületünk megújult honlapjáról.
Ha valaki nem boldogul írjon Zsuzsának biztosan szívesen segít.
Ebéd után után egy rövid séta Székesfehérvár belvárosában idegenvezetővel.
Gaja patak és a Sárvíz által táplált mocsár területén volt az a település aminek utódja Székesfehérvár. Géza fejedelem kővárat és templomot építtetett.
Legismertebb megnevezése a királyok városa.
És jöjjenek a képek.


 Eredetileg így nézett ki az épület.


 Királyi sír










 Egy régi patika.


 Emlék Mátyás királynak.

 Szinház
 Eredeti kandeláber.


 Székesfehérvár legrégibb háza.

Még felújításra váró Fekete Sas
Az eredeti várfal része

Csoportkép a résztvevőkről.